Weboldalunkon a gyorsabb és kényelmesebb használhatóság miatt sütiket használunk, valamint statisztikai szempontból (látogatottság mérése, cikkek népszerűségének vizsgálata) felhasználjuk. 

Az oldal megtekintésének folytatásával Ön elfogadja ezen sütik használatát.

 

MŰSZERTESZT VI.: CARMAN SCAN LITE

Az USA-ban nagy népszerűségnek örvendő készülék gyártója, a Nextech idehaza még kevéssé ismert. 

Úgy hírlett, a kis kütyü nagyot alakít a távolkeleti autók vallatásánál, ezért ezzel a készülékkel szerettük volna indítani műszerteszt sorozatunkat. Még 2010 december közepén illedelmesen bekopogtattunk az egyik forgalmazóhoz, és kezeinket tördelve elrebegtük, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk. Egy Carman Scan Lite-ot. Venni? Nem, nem annyira megvenni, inkább csak megkapni. Másfél hétre. (Mint amikor a leánykérésnek induló eseményen kiderül, hogy a kis szöszi kezének megkéréséről egy szó sem esik, az ifjú titán csak egy néhány napos buliba szeretné elvinni, aztán majd visszahozza...) A cég vezetője mégis igen megértő volt, ígérte is az ígéretes darabot, január elejére. Július közepéig vártuk, aztán jobbnak láttuk, ha egy másik forgalmazónál kopogtatunk. 

Az Intent Hungária Kft. esetében viszont nem csak ígéretet, hanem készüléket is kaptunk, egy munkatársuk Sopronból házhoz is szállította. Így nem a tervezett időben ugyan, de mégiscsak meg tudtuk ejteni a tesztelést. 




 

A tekintélyes méretű hordtáska nagyobb részét a különböző japán, koreai típusok speciális csatlakozói, a töltő, ill. kábelek töltik ki, maga a készülék kicsi, kézhezálló. Méretei: 125 x 223 x 68 mm, tömege mindössze 630 g. 
Az LCD mérete:320 x 240 dpi. Tizenkét sorban negyven karakter megjenítése lehetséges. 


 

Praktikusan csak a legszükségesebb kezelőszervek kerültek a műszerre: a funkció választógombok és a kurzor mellett numerikus gombokat találunk. 

A beépített akkuval két órán keresztül üzemel a teszter. Töltési lehetőség van bőven: vagy hálózati töltőről, vagy szivargyújtóról, vagy vizsgálat közben az EOBD-csatlakozón keresztül történik. 

Az aktuális szoftver két ázsiai, két európai, egy USA/Ausztrália, egy külön Hyundai/Kia és egy külön Daewoo/Ssangyong/Samsung "csomagot" tartalmaz. 


 

Az egyik ázsiai csomag tartalma. Jóllehet (ma még) itt, Európának ebben a szegletében a nagyszámú kínai típus vizsgálatának lehetősége nemigen hoz lázba senkit, a tendenciát viszont jól mutatja: Kína - akár tetszik, akár nem - autógyártó nagyhatalom lett. 


Bekapcsolás után, úgy mint a Gutmann Mega Macs 42 esetében is rácsodálkozunk: a készülék gyors. 
Nem kicsit, nagyon gyors, ez nagy előny a PC alapú teszterek "megfontoltan haladós" tempójához képest. A Carman tervezői ennél a típusnál valószínűleg szándékosan nem fektettek nagy hangsúlyt a grafikai megjelenítésre, cserébe egy célorientált, egyszerűen kezelhető, kompakt eszközt építettek meg. 


 

 

 



A menürendszerben nem lehet eltévedni: a gyártmány kiválasztása után az alrendszerek következnek, majd a csatlakozás. Meglepetésként ért bennünket, hogy a készülék a japán típusok nagy részénél sem az évjáratra, sem a motorkódra nem kiváncsi: elég, ha rábökünk pl. a Toyota Corollára, a rendszer azonosítása automatikusan megy végbe, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy az adott autóban hányadik generációs ECCS rendszer van, vagy hogy az autó hány kW teljesítményű. Ázsiai típusok esetén tehát a készülék verhetetlennek bizonyul, a Hyundai ill. a KIA esetében a diagnosztikai tudás gyári szintű, mivel a készülék gyártója - a koreai Nextech - a két típus márkatesztereinek a beszállítója is egyben. 

A kijelző háttérvilágításának köszönhetően még napfényben is jól olvashatóak a karakterek, azonban a display mérete miatt huzamosabb ideig tartó méréseknél sokkal szívesebben dolgoznánk egy laptoppal. Ezt a nehézséget a gyártó több segédfunkcióval próbálja kompenzálni, ilyen például a valós paraméterek megjelenítésének többféle változata. A paraméterek nem csak lista, hanem grafikus módban is megjeleníthetők, ill. készíthetünk ún. Flight Record-ot, aminek segítsévégel a próbaút végén nyugodt körülmények között nézhetjük vissza az elmentett paraméterek alakulását. 

A készülék hosszasan bekapcsolva hagyva melegszik, pontosabban: láttunk már hidegebben futó hasonló műszert. 

Még egy észrevétel: a Carman Scan Lite éppúgy, mint bármelyik más, EOBD csatlakozóhoz közvetlenül, kábellel kapcsolódó eszköz magáénak tudhat egy sérülékeny pontot: a készülék és a kábel találkozásánál. Műhelykörülmények között is, de méginkább menet közbeni vizsgálatnál a készüléket mozgatjuk, a kábel megfeszül, amit a legstrapabíróbb készülék sem visel el az idők végezetéig. Ezt már nem egy esetben, saját berendezésünkön tapasztaltuk. Kifizetődő erre odafigyelni. 

Annak eldöntésére, hogy a motormenedzsment rendszerek vizsgálatában mennyire van otthon készülékünk, különböző típusú gépkocsikhoz csatlakoztattuk. A kapott eredmények megtekinthetőek a Műszerteszt sorozatunk Delphi DS 350 oldalán. 


Kinek ajánljuk a Carman Scan Lite-ot? 
Közelítsük meg a másik oldalról: kinek nem ajánljuk. Semmiképp sem javasoljuk első, egyetlen diagnosztikai készülékként itt, Európa közepén márkafüggetlen műhelyeknek. 
Amíg a legtöbb, idehaza hozzáférhető berendezés elsősorban az európai típusok vizsgálatára készült, és nem erőssége pl. a távolkeleti autók vizsgálata, itt a helyzet fordított: a Carman Scan Lite éppen a japán-koreai autók esetében kínálja tudása legjavát. (A kínai autók - mint említettük - szerepelnek ugyan a palettán, de ezt nyilvánvalóan nem tudtuk vizsgálni, és a világ eme részén ma még ennek nincs is jelentősége. Az amerikai, ausztrál típusokat szintén kihagytuk, nem volt rá alkalom.) 

 

Néhány vizsgált európai típus esetében is erős, de az igazi pálya mégiscsak a hazai. Meggyőző teljesítményt mutatott pl. a Nissan 350Z esetében. 

Koreai-japán kocsik javításával foglalkozóknál akár "fő" készülékként is számításba jöhet. 
Második készülékként bárkinek bátran ajánljuk: egy megfizethető árú, hiánypótló, saját területén nagyot alakító, sokoldalú diagnosztikai eszközt ismertünk meg. Nem sokáig volt vendég: néhány éles bevetés utáni meggyőző teljesítménye okán megvásároltuk. 




A Carman Scan Lite ára most, 2011 augusztusában kerek félmillió Ft + Áfa. 
Frissítés: nyelvenként 80-90e Ft/év. 
Felzárkóztatási díj nincs. 

Forgalmazó: INTENT Hungária Kft. 
9400 Sopron, Hőflányi utca 11. 

Tel: +36 (99) 555-514 
Fax: +36 (99) 555-519 
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Skype: intent.contact 

Műszaki kérdésekben Varga József Úr illetékes, elérhetősége: 20-260-2018 

HOGY IS VAN EZ?

ESETLEÍRÁS

 
ELÉRHETŐSÉGEINK: 
 
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize 
 
2030 Érd, Rózsa u. 5. 
BmS
 
Előfordul, hogy túlterheltségünk miatt kénytelenek vagyunk a telefont átmenetileg kikapcsolni. Ilyen esetben a kapcsolatfelvétel legbiztosabb módja az email, vagy itt:
 
 
Email: info@injektor.hu
 
NYITVATARTÁS: 
Hétfőtől péntekig: 8-15 óráig. 
     
ÜGYFÉLFOGADÁS ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN,
 
AUTÓ ÁTVÉTEL ÉS KIADÁS KIZÁRÓLAG NYITVATARTÁSI IDŐBEN!
 

Befecskendezős Motorok Szervize • 2030 Érd Rózsa u. 5. • 06-30-598-8006 • info@injektor.hu