E85: saját tapasztalatok
A legtöbb embert az érdekli, hogy a mindennapokon, a gyakorlatban mire számíthat a motor viselkedése, vagy a gazdaságosság terén, ha alkoholfogyasztóvá teszi járművét.
Egy -családi tulajdonú- Saab 9.3 SE volt az áldozat, amibe először szereltünk be -közvetlen tapasztalatszerzés céljából- egy Bioetun v3 átalakító szettet. A műszakilag (is) hibátlan kocsi évjárata 2002, 2.0 literes, turbós, gyárilag 185 lóerős, megtett km-ek száma: 106,400.
A szett szakszerű, igényes beszerelése -mint már az előző oldalon is jeleztük- jóval több annál, hogy "beledobom, csak hogy működjön".
A beszerelés után szinte teljesen leürítettük a benzint, csak annyi maradt benn, hogy az első "alkoholos" kútig kitartson. Alkohol tankolás közben a kutassal beszélgetve elmondta, hogy a hidegebb idő beálltával az E85 eladásaik jelentősen csökkentek, mert "a motorok hidegben nehezen indulnak". A hír nem jó. Viszont gyaníthatóan ebben szerepe van annak, hogy sokan minden átalakítás nélkül tankolnak bioetanolt, vagy a beszerelt szettet nem igazítják megfelelően a motorhoz.
A tank teljes feltöltése után az üzemmód kapcsolót NEM állítottuk át E85-re, az változatlanul "benzin" állásban maradt. Kíváncsiak voltunk, üzemmeleg motornál, ha valaki átalakítás nélkül tisztán E85-öt használ, mi történik. Az indítás persze mesés volt, mert a befecskendező szelepek környékén még híre sem volt az alkoholnak.
Ötven méter után a motor viszont már elégedetlenségét jelezte, jellegzetes "szegény keverék" típusú rángatással. A rángatás mértéke egyre csökkent, néhány km után már az "alig érezhető" szintre.
Na igen. Erre jó az "intelligens", adaptív motorvezérlő rendszer, erre való az ún. rövid-, és hosszútávú keverékillesztés. (Néhány km. után már beszélhetünk "hosszútávú" keverékillesztésről.)
A telephelyen természetesen átállítottuk a kapcsolót E85 üzemre, és minimális változtatást végeztünk az eredeti beállításokon. Melegindítás: teljesen korrekt, nem különbözik a benzinüzemtől.
A próbafutás során ha valaki figyeli a pillanatnyi (vagy azonos sebességnél mért rövidtávú átlag) fogyasztás értékeit, azt tapasztalja, hogy nincs érzékelhető különbség az alkoholos és benzinüzem között. Nem is nagyon lehet, mert a fedélzeti műszer a motorvezérlő elektronika (ECU) által kivezérelt befecskendezési időből számítja ki az aktuális fogyasztást, nincs tudomása a befecskendező szelepek elé bekötött Bioetun által elkövetett "nyitvatartási idő hosszabbításról".
Az eddigi saját méréseink (befecskendező szelep nyitvatartási idő közvetlen mérése, a hosszútávú keverékillesztés -LTFT, Long Time Fuel Trim- értékei) alapján az E85 használata kb. 25% fogyasztás emelkedést jelent. Gyakori hidegindításnál, rövid (pár kilométeres) üzemeltetésnél ez az érték inkább 25-30%, ha viszont hosszabb távokat megyünk, a túlfogyasztás mértéke kb. 20%.
A motor működése, kulturált járása, alapjárata nem változott alkohollal táplálva.
|
A sokakat érdeklő "teljesítmény növekedés" kérdésre konkrét választ adni jelenleg nem tudunk. Eleve, az ilyen tömegű, közepes méretű autónál a köznapi használathoz 185 lóerő több mint elég, soha nem gondoltunk teljesítménymérésre, így nem is tudjuk pontosan a lovak számát benzint tankolva sem, főleg nem E85-nél. De a jobb láb határozottabb lenyomásakor érzésre legalább olyan szigorú a gépezet alkohol hatása alatt, mint benzinnel. Az alkoholos üzemmel járó teljesítmény emelkedés mindenesetre tény, a www.etanol.blog.hu oldalon szereplő összehasonlításban pl. közel 7%, a már említett Saab BioPower motor esetében viszont 20%. |
Hidegindítás E85-tel, "benzin" állásban: kínkeserves, nyögvenyelős. Nem ajánlható senkinek sem az átalakító szett nélküli tisztán bioetanol használat.
Hidegindítás E85-tel, a Bioetun szett rendeltetés szerű használatával: teljesen korrekt, azonnal indul, az indítás után csupán 1-2 másodpercig van egy "benzinnel jobb" érzés. Természetesen a hidegindítási korrekciót tisztességesen az adott motorhoz kell állítani.
A korrekciókról:
A Bioetun szoftver külön lehetőséget biztosít az indítási, melegítési, ill. meleg üzemi korrekciók beállítására. Az általános 20-25%-os többlethez ugyanis még hozzá kell adni a hőmérséklet függvényében 5-30%-ot, hogy a melegítés alatt se legyenek keverékillesztési problémák. A korrekt beállítási folyamat hosszadalmas: figyelni kell a gázelemző műszert, a lambdaszondát, a diagnosztikai teszterrel a keverékillesztéseket, és ezen eredmények alapján lehet csak pontosan feltölteni a fent említett táblázatokat.
Ezért mondjuk: csupán beszerelni, vagy szakszerűen beszerelni és precízen beállítani, ez nem ugyanaz a dolog.
-----------------------------------------------------------------------------
Jónéhány tank E85 elfüstölése után már gazdagabbak vagyunk néhány tapasztalattal.
A 9.3-as a maga hideg svéd módján mindig pontosan jelezte, mennyi a tankolás (egyben: nullázás, reset) utáni átlagfogyasztás.
Mint korábban jeleztük, a túlfogyasztást kb. 25% tájékán vártuk, mivel körültekintő mérési eredményeink ezt az eredményt hozták.
Az első -csurtig- tankolás ezt nem támasztotta alá.
A fedélzeti műszer (benzinben mérve, mint már korábban jeleztük) 8,8 liter/100 km értéket mutatott. A tankolt bioetanol mennyiségét visszaosztva az eredmény 28% túlfogyasztást mutat.
A következő 532 km-en a fedélzeti műszer 9,1 l/100 km-t jelzett, tehát benzinből tölteni kellet volna 48,4 litert. E85-ből 63,8 litert kellett rátöltenünk a "teljesen töltött" állapothoz.
Ez durván 30% túlfogyasztást jelent.
Ez az érték már szinte ugyanaz, amit előttünk a Bioetun forgalmazója is -igaz más autóval- mért, és a mérési eredményt közzétették a már említett oldalakon.
De hogyan lesz a -szervízszinten elérhető legprecízebb módszerekkel felvett- 25-ből 30%?
Úgy gondoljuk, kevesen vannak, akik a 25 és 30% közötti különbség hatására döntenek benzin, vagy E85 mellett, mégis célszerű átgondolni: miért 30%, és miért nem 25?
Mint már jeleztük, a hidegindítás a bioetanol számára a legkritikusabb, de ez legalább nagyon rövid időbeni lefolyású. Az ezt követő felmelegítési fázisban is kedvezőtlen a benzinüzemmel történő összevetés, a túlfogyasztás természetesen benzint elégetve is egyértelmű, viszont E85 használata mellett fokozottan az.
Ebből adódóan:
-aki hosszú távokat utazik, számolhat a 24....25% fogyasztás emelkedéssel, mivel ilyenkor a hidegindítás eltérítő hatása csekély.
-aki egyszerre csak rövid távokat tesz meg, a motor nem is tud felmelegedni, és máris követi egy hidegindítási ill. felmelegedési ciklus, annak egy magasabb túlfogyasztással kell számolnia. Téli, különösen alacsony környezeti hőmérséklet mellett a benzinüzemű fogyasztás is jelentősen megemelkedik ilyenkor, a bioetanol használata -a fent leírtak miatt- arányaiban még magasabb fogyasztás növekedést okoz.
Aki tehát csupán 4-5 kilométereket tesz meg, néhány óra után pedig ugyanennyit, annak át kell gondolnia, mennyi gazdasági haszna van az E85-re átállásnak, van-e egyáltalán?
Ha hosszabb távokat teszünk meg a motor kihűlése nélkül, akkor viszont bő 25% kilométerenkénti üzemanyag-ár csökkenést is jelenthet az E85 használata, 2009 december elején. (Nem mindegy, milyen benzint égetünk el, literenkénti árkülönbség akár a 60 Ft-ot is elérheti, ezt a számolgatásnál figyelembe kell venni, ugyanúgy, mint ahogy nem mindegy, hogy egy liter E85-ért 200, vagy esetleg 220 Forintot kell-e fizetnünk.)
(Megjegyzés, 2010 január közepe: a benzinárak drasztikus emelkedése miatt a fajlagos megtakarítás mértéke E85 esetében növekedett. Miközben az E85 literenkénti ára csak kismértékben emelkedett /Érden: 205 illetve 210 Ft/liter/ addig az átlagos literenkénti benzin ára már 340 Ft környékén van.)
A leírt fogyasztás értékek erre a járműre, erre a -hibátlan- motorra igazak, két fős terheléssel, vegyes országút/város üzemben, 6-15°Celsius külső hőmérséklet esetén. Természetesen, a méréseknél kismérvű hiba is előfordulhat. Más típusú gk. esetén az arányok változhatnak.
---------------------------------------------------------------------------
A leírt eredményeket mérlegelve a saját tulajdonú Saab bioetanolra átállítását is elvégeztük.
A 9.5 Aero átállítását követő tapasztalatok -fogyasztás vonatkozásában- még kedvezőbbek, mint a már leírt 9.3 esetében.
A 60% országút 40% laza városi forgalomban, átlag 10°C külső hőmérséklet mellett, rövid utakkal is tarkított több, mint 1200 km megtétele, két "csúrtig" tankolás összesített eredménye:
A benzinben mért összesített átlagfogyasztás az infocenter adatai alapján: 11,8 Liter / 100 km.
Ez meglehetősen pontos, 0,1 liter/100 km szóráson belüli tájékoztatást ad.
A valós, E85-ös fogyasztás átlaga: 14,8 liter/100 km.
Ez 25,4 %-os többletfogyasztást mutat.
Literenkénti 340 Ft-os benzin ár és 210 Ft-os E85 mellett ez km-kénti durván 9 Ft költség megtakarítást jelent.
(2010 jan. közepén aktuális üzemanyag árakkal számolva.)
-------------------------------------------------------------------------------
Az alkoholos üzemre átállításnak számos módja van.
A "Zöld oldal: E85" megírásakor még csak két hazai átalakító szettről tudtunk mi is, ma már legalább háromról hall az érdeklődő. (Az újdonságokat igyekszünk figyelemmel kísérni.)
Természetesen nem csak idehaza, máshol is van útkeresés.
Egy ilyet mutatnánk be.
Ügyfelünk egy web-oldalon akadt a nyomára egy programnak. Ez a program néhány, VAG. eredetű motor ECU paramétereinek, ill. néhány jellegmezőjének módosítására szolgál, bioetenol üzemre átállás esetén.
Itt nincs külön külső elektronika, a beállítás a gépkocsi OBD csatlakozóján keresztül történik.
A szóbanforgó szoftver kezelőfelülete. Ez a szoftver alkalmas ügyfelünk 1999-es évjáratú, ACK motorkódú, 2,8 V6-os kb. 250e Km-t futott VW Passatjának paraméterezésére.
A feltöltés után már csak tisztán E85 került a tankba, a tapasztalatok kedvezőek.
Ez a program is -hasonlóan a BioEtun v3-hoz- nagyfokú rugalmasságot biztosít a felhasználónak.
Néhány ponton módosítottunk az eredeti beállításokon.
A lényegesebb módosítások az alábbiak lehetnek:
-előgyújtás (alapelőgyújtás)
-alapjárati fordulatszám
-gyorsításkori keverék
-indításkori keverék
-felmelegedési fázis keverék
stb.
Felhívjuk a figyelmet: ez a szoftver csak néhány VAG motor esetén alkalmazható.
A konfigurációt a felhasználó végzi, nincs "gyári" beállítás, mint ami a BioEtun esetében.
--------------------------------------------------------------------------------
Egy Hunflex átalakító beépítését követően nyert tapasztalataink, csak nagyon röviden:
-Az egyik csatlakozó kontakthibás volt, ami miatt a beépítést követően egy henger ki-kiállt a sorból.
Nyilván egyedi, jelentéktelen hibáról van szó.
-A BioEtun v3-ra, illetve a fent említett VAG motorokhoz kialakított megoldásra jellemző rugalmasság, egyedi motorhoz illeszthetőség itt szinte teljes mértékben hiányzik.
-Nincs soros port, nincs üzemmód-átváltó kapcsoló sem, ami nincs, azzal nem kell törődni, ezért is, egyébként is a beszerelés kevesebb időt igényel.
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize
www.injektor.hu
2030 Érd, Rózsa u. 5.
Tel.: 06-30-598-8006
NYITVATARTÁS:
Hétfőtől péntekig: 8-16 óráig.
ÜGYFÉLFOGADÁS KIZÁRÓLAG ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN!




