Bemutatkozás
Vállalkozásunk közel harminc éve foglalkozik befecskendező, motorirányító rendszerek javításával, diagnosztizálásával. A nyolcvanas évek elején hazánkban az elsők között voltunk, akik elsajátították az akkor élvonalbeli K-Jetronic működését, az akkori csúcstechnikát németországi márkaszervizekben ismerhettük meg. Tudásunkat és műhelyünket az azóta eltelt időben töretlen lelkesedéssel bővítjük, ma már világszínvonalú eszközökkel dolgozunk olyan problémák megoldásán, amik harminc éve még elképzelhetetlenek lettek volna. Néhány saját fejlesztésű műszert, eszközt is sikerrel alkalmazunk.
Az Alfa Romeotól a Volvoig szinte minden típust elvállalunk, függetlenül attól, hogy az adott modell mennyire a szívünk csücske. A legtöbb nálunk javított autó az Audi, VW, Fiat, Ford, Opel, Peugeot, Saab, de néhány egzotikus csoda, Porsche, Ferrari, Maserati is színesíti a palettát.
Minden megtakarítható forintot műszerekre, szakirodalomra, javítási technológiára, képzésre fordítunk, mert ez ma a sikeres diagnosztikai munka - és persze egyáltalán a pályán maradás - alapfeltétele. A korszerű járművek leginkább egy gördülő elektronikai laborhoz hasonlíthatók, több száz - sokszor több ezer - méter kábellel, szenzorokkal, egymással kommunikáló vezérlőegységekkel. Erre a területre szeretnénk látogatóinknak némi betekintést nyújtani.
| CSAPATUNK:
Besze Sándor - gépjármű üzemmérnök oklevéllel /Győr/ + közlekedés gépész technikusi oklevéllel + autószerelő mester végzettséggel + alapszakmával, angol nyelvismerettel. Besze Gábor - autóelektronikai villamosmérnök, felsőfokú angol és német nyelvvizsgákkal. Dénes Tibor - gépész technikus, angol nyelvismerettel. Keul Lukács - autószerelő szakmával. 14 éve a munkatársunk. |
A "Technikai info"-ba belépve nyolcvan, rendszeresen frissített oldal nyitható meg, kb. hétszázharminc, a témához kapcsolódó fotóval, oszcilloszkóp ábrával, diagrammal. A nyolvanc oldal elég tekintélyes terjedelmű, hagyományos, B5 könyvoldalt alapul véve több, mint 500 oldalt tenne ki. 2011 elejétől néhány saját videoklip is megtekinthető. (2012 febr. 8-i állapot.)
A Technikai info-ban szereplő, bioetanollal kapcsolatos írásaink címét zöld színnel jelöltük, a szaksajtóban is helyet kapott cikkeink címe pedig !! jelet kapott.
| Minden közölt fotó, diagram (és persze a szöveg is) saját produktum. Kérjük, előzetes megbeszélés és forrásmegjelölés nélkül még részleteiben se emeljenek át innen más web-oldalakra, vagy egyéb ismertető anyagokba.
|
Elérhetőségünk:
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize
2030 Érd, Rózsa u. 5.
Tel.: 06-30-598-8006
NYITVATARTÁS:
Hétfőtől péntekig: 7-16 óráig.
ÜGYFÉLFOGADÁS KIZÁRÓLAG ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN!
autószerviz diagnosztika motordiagnosztika autódiagnosztika járműdiagnosztika ECU indításgátló javítás motorvezérlő motorirányítás gyújtás beállítás hibakód check engine EPC MIL OBD alapjárat Mazda Mitsubishi Toyota Volvo, Renault Citroen BMW Lancia Seat szervíz vezérlőegység elektronika mérés lambdaszonda érzékelő katalizátor égéskimaradás EGR jeladó vw autójavítás autó porlasztó Motronic fojtószelep autódiagnosztika P0300 kiolvasás, BSI EOBD common rail PD TDI CRDI TDCI JTD CDI CDTI HDI DCI E85 bioetanol etanol koromszűrő részecskeszűrő DPF FAP abgaswerkstatt
_ _ _ _ _ _ _ _




