EGYEDI, TESTRESZABOTT DIAGNOSZTIKAI KÉPZÉS

Az elektronika túlzott, szinte korlátok nélküli térhódítása az autóban azt az előre látható eredményt hozta, hogy a "hagyományos" autószerelést végző kis, mindössze néhány fős független járműjavítók jelentős része a pálya szélére szorult: egy elektronikus hiba fellépése esetén nincs túl sok esélye már a tíz-tizenötéves autók zömében sem.



Ez a helyzet ma.

Ha ezt így elfogadjuk, és csak ölbe tett kézzel ülünk, holnapra a helyzet kilátástalan lesz.


Az injektor.hu weboldal indítása óta több ezer olyan elektronikus levelet kaptunk, melyben a motor vélt vagy valóban hibás működésével kapcsolatban véleményünket kérték ki, vagy műszaki információt kértek. A levelek feladói között nem elhanyagolható számban fordult elő olyan autószerelő kolléga, aki elakadt a javításban, diagnosztikában.
Néhány kolléga felvetette, hogy motordiagnosztikai képzésben érdekelt lenne.
Mivel korábban már hasonló igénnyel megkerestek bennünket, (akkor egy japán márka egyik legjelentősebb hazai márkakereskedésének-márkaszervizének szakembereit segítettük) ez a terület nem ismeretlen előttünk.


Megpróbálunk az igényeknek megfelelni.

Olyan független járműjavítók jelentkezését várjuk, akik legfeljebb 5-6 alkalmazottal dolgoznak, nincs magasan képzett, autóelektronikában jártas munkavállalójuk, mégsem szeretnének erről a területről kiszorulni.
A csoportos, néhány órás továbbképzések hasznosságához kétség sem fér, de mi nem ebben gondolkozunk. Nálunk minden jelentkező elméleti felkészítése egyénileg történik, akkor csak vele foglalkozunk, hiszen teljesen eltérő lehet egyes szerelők elektronikai / diagnosztikai ismereteinek szintje, szakmában eltöltött gyakorlati ideje, stb. Előfordulhat, hogy 10-15 óra elég valakinek ahhoz arra, hogy önállóan diagnosztikai munkát tudjon végezni, másoknak ennek az időnek a sokszorosa kellhet ugyanehhez az eredményhez.

A legkorszerűbb diagnosztikai berendezések rendelkezésre állnak, közel harminc év tapasztalatait át tudjuk adni.
A képzést kizárólag felsőfokú műszaki végzettségű, villamosmérnök ill. autógépész mérnök végzi.


Alapvetően az alábbi témák ismertetését tartjuk a legfontosabbaknak:


-Elektronikai (kiemelten autóelektronikai) ismeretek

-Műszerismeret, kiemelten oszcilloszkóp, gyakorlati mérések

-Speciális, autótechnikában alkalmazott szenzorok, beavatkozók, vezérlő egységek

-Különböző motorirányító rendszerek sajátosságai

-Hibakeresés, soros, párhuzamos teszt

-Korszerű alrendszerek: turbófeltöltés-szabályzás, EOBD felügyelet, stb.

-Dízel rendszerek diagnosztikája

-Diagnosztikai buktatók, egyes gyártók különleges megoldásai



Az időbeosztás rugalmas.

Költségtérítés: a javításoknál alkalmazott aktuális óradíjunk másfélszeresét számítjuk fel.
Mód van a képzést követően is az együttműködés fenntartására.


Bővebb információkkal készséggel állunk rendelkezésére akár telefonon, akár e-mailben.




BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize
www.injektor.hu
2030 Érd, Rózsa u. 5.
Tel.: 06-30-598-8006
NYITVATARTÁS:
Hétfőtől péntekig: 8-16 óráig.
ÜGYFÉLFOGADÁS KIZÁRÓLAG ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN!

nyomtatás     cikküldés

ROOTOR